Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Október végééig 40-50 járatát törli a Ryanir. Az ír fapados mindent és mindenkit hibáztat: a légiirányítási kapacitások szűkösségét, a sztrájkokat, az időjárást, no meg a szabadságra menő pilótákat és utaskísérőket.
"Javítani akaruk rendszerszintű pontosságunkat" - hangsúlyozta a Ryanair, amely most tér át a korábban áprilistól a jövő év márciusáig tartó menetrendről a január-decemberi rendszerre. A változás miatt a pilóták és a légi utaskísérők tömegesen veszik ki elmaradt szabadságaikat, mert attól tartanak az évkezdet áthelyezése miatt bent ragadnának a szabadnapjaik. E miatt személyzethiány alakult ki, s ez az egyik fő oka a járatritkításnak. A kiegészítő okok között van még a brit, a német és spanyol légiirányítás kapacitásának a szűkössége, valamint a több franciaországi sztrájk is.
A járatkimaradások 285 ezer utazást érintenek majd, a Ryanair pedig a negyven fontos járatmódosítási díj felfüggesztésével igyekszik úgy átszervezni a foglalásokat, hogy minél kevesebb embert érintsenek a törlések.
A menetrend átalakításának hátterében az áll, hogy az utóbbi hónapokban jelentősen nőttek a késések. "A pontosságunk kilencven százalékról nyolcvan alá esett, s ez pedig elfogadhatatlan" - áll a légitársaág közleményében.
Közben már megkezdődtek a törlések, s az utasok egy része arról panaszkodik, hogy a kimaradások miatt már napok óta nem tud hazajutni. "Az első járattörlésről még kaptunk információt, a másodikról már nem" - panaszkodott az Independt című brit lapnak az egyik pórul járt utas.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.