Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A mongol kormány három olyan céggel írt alá szerződéseket, amelyek három kormánytaghoz köthetők.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) bejelentette, hogy felfüggeszti a Mongóliának megítélt hitelösszeg folyósítását, miután a mongol parlament a múlt héten leváltotta a kormányfőt és egész kormányát korrupció miatt.
A kormányzó Mongol Néppárt képviselőinek többsége által is támogatott bizalmatlansági indítványt az váltotta ki, hogy a kormány három olyan céggel írt alá szerződéseket összesen 328 millió dollár (csaknem 85 milliárd forint) értékben, melyek három kormánytaghoz köthetők.
Májusban nemzetközi hitelezők egy csoportja, köztük az IMF, 5,5 milliárd dollár pénzügyi támogatást hagyott jóvá Mongóliának a gazdasági reformok támogatására.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) 434 millió dollárral járul hozzá a pénzügyi csomaghoz, amelynek az összeállításában részt vett még az Ázsiai Fejlesztési Bank (ADB), a Világbank, Japán, Dél-Korea és Kína is.
Az ADB, Japán és Dél-Korea együtt mintegy 3 milliárd dollár hitelt nyújt, a kínai jegybank pedig három évre meghosszabbította a közel 2 milliárd dollárról szóló devizacsere- (swap) megállapodás hatályát.
Mongólia gazdasága hat éve még a világon a legnagyobb ütemben, 17,3 százalékkal bővült, főbb exporttermékei, a szén és a réz iránt azonban azóta megcsappant a külföldi kereslet, miközben jelentősen visszaestek a külföldi befektetések.
Tavaly a mongol hazai össztermék (GDP) 1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi 2,4 százalékos bővülés után. Az IMF előrejelzése szerint idén a mongol GDP 0,2 százalékkal zsugorodik.
A tavasszal megajánlott támogatásnak az a célja, hogy segítsenek átalakítani a gazdaság szerkezetét, csökkentsék a bányaipar túlsúlyát, amely jelenleg az ország kivitelének 90 százalékát adja.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.