Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Pénteken beszédben jelentik be az ajánlat részleteit, de már most is lehet róla tudni pár dolgot.
A brit miniszterelnök londoni kormányforrások szerint "nyitott és nagyvonalú" javaslatot tesz pénteki firenzei beszédében az Európai Uniónak.
Theresa May csütörtökön szokatlanul hosszú, két és fél órás kabinetülést tartott, amelyen ismertette minisztereivel a feszült figyelemmel várt pénteki beszéd tartalmát.
A BBC értesülése szerint az értekezleten szóba került lehetőségként az is, hogy Nagy-Britannia a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnésének időpontjától számítva két évig terjedő átmeneti időszakról kötne megállapodást az Európai Unióval. Ezt a brit üzleti szektor a Brexit-folyamat elindulása óta követeli a kormánytól, tartva attól, hogy az EU-tagság átmeneti időszak - és esetleg megállapodás - nélküli megszűnése súlyos károkat okozó sokkhatásként érné a brit gazdaságot.
A csütörtöki kabinetülésről beszámoló források "nyitottnak és nagyvonalúnak" nevezték azt a javaslatot, amelyet a kormány az Európai Unióval szembeni brit kötelezettségek rendezésére készül előterjeszteni.
Nem tűnik valószínűnek, hogy Theresa May pénteki beszédében számszerűen megnevezi azt az összeget, amelyet London hajlandó lenne a Brexit időpontja után esedékessé váló szerződéses kötelezettségeinek és anyagi vállalásainak rendezésére fordítani.
Kormányforrások szerint azonban a brit miniszterelnök várhatóan garanciát vállal arra, hogy Nagy-Britannia kilépése és költségvetési hozzájárulásainak megszűnése miatt egyetlen EU-tagállamnak se kelljen növelnie uniós költségvetési befizetéseit, illetve egyetlen tagország se kapjon az eredetileg tervezettnél kevesebb fejlesztési folyósítást az EU-tól 2020-ig, a jelenlegi uniós költségvetési időszak végéig.
Korábban a Financial Times arról írt, hogy May azt akarja felajánlani, hogy utoljára még 20 milliárd eurót befizetnének a közös kasszába. A Downing Street szóvivője a 20 milliárd eurós befizetési felajánlásról szóló értesülést viszont csütörtökön "találgatásnak" minősítette.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet.