A versenyképességi tanácsban az üzleti szféra, a gazdasági szervezetek, valamint a tudományos élet elismert képviselői a tavaly novemberben megkötött hatéves bérmegállapodás gazdasági hatásait vizsgálták. Számításainkat és várakozásainkat visszaigazolta az első nyolc hónap – jelentette ki Varga Mihály.
A tavaly novemberben megkötött megállapodás szerint idén a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkentek. 2018-ban a minimálbér újabb 8 százalékkal, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. A megállapodás része volt az is, hogy ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok.
Az elmúlt nyolc hónap adatait elemezve a miniszter elmondta: a költségvetési folyamatok a várakozásokkal összhangban alakultak, nem csökkentek az állam bevételei. Jól látható, hogy a vállalati szektorban pozitív folyamatok tapasztalhatóak, ami a gazdaság gyors alkalmazkodóképességére utal – tette hozzá.
A béremelkedések ellenére az idei évtől újra nőtt a vállalkozások száma, és a tapasztalatok azt igazolják, hogy mérsékelhetőek a területi egyenlőtlenségek, megvalósulhat a konvergencia a bérek tekintetében is. A tárcavezető szerint a bérfelzárkózás az alacsonyabb hozzáadott értéket előállító ágazatoknál is felgyorsult. Az elmúlt két évben a foglalkoztatottak száma folyamatosan bővült, különösen az elsődleges munkaerőpiacon történtek kedvező változások – tette hozzá.
