Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Alaposan bevásárol a honvédség magyar buszokból: száz járművet akarnak venni a régi, elöregedett buszok helyett.
A Zrínyi 2026 haderő-fejlesztési program részeként 2019-ig száz új, hazai fejlesztésű buszt vásárol a Honvédelmi Minisztérium a magyar hadseregnek – jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön Székesfehérváron.
Simicskó István a Currus-Aries-Volvo Euro VI-os motorral szerelt busz prototípusának bemutatóján azt mondta, hogy a hadsereg hatékony feladatellátásában segítenek majd az új járművek.
Megjegyezte, hogy ezzel elindult az "elmúlt 25-26 év legkiterjedtebb haderő-fejlesztési programja", a Zrínyi-program, amelynek több más eleme is lesz a közeljövőben.
A miniszter szerint összesen 134 busza van a honvédségnek, átlagosan 250-300 ezer kilométeres futásteljesítménnyel, az átlagéletkor pedig 25 év. Az elöregedett buszok helyett újakra van szükség, hogy például a határvédelem vagy a balkáni missziók során a személyszállítás megoldható legyen – magyarázta.
Simicskó István elmondta: a Currus, az Ikarus és a Volvo együttműködésében évente 40 buszt gyártanak le.
Vargha Tamás honvédelmi államtitkár arról beszélt egyebek mellett, hogy sok-sok év után Székesfehérváron az Ikarus-gyár csarnokaiba "élet költözött" és gyártás folyik. Úgy vélte: az "utolsó utáni pillanatban" megmentették azt a tudást és gyártási kultúrát, amely jelen volt a városban egykoron.
Széles Gábor, az Ikarus elnöke kiemelte, hogy részben saját stratégiával, részben állami hadiipari megrendelésekkel az Ikarus növekedési pályára állhat. Mint elmondta, 1,5-2 milliárd forintos technikai beruházást hajtottak végre, így a korábbi 1,5-2 helyett ma már csak átlagban 0,2 emberi munkaerő kapcsolódik egy-egy busz gyártásához.
Azt tervezik, hogy a gyártást évente 3000 buszra emelik, ez legalább 600 embernek teremthet munkahelyet Székesfehérváron.
Az új, multifunkciós autóbuszról elmondta: nemcsak hagyományos csapatszállításra alkalmas, hanem 4 órán belül átállítható kórházi üzemmódra, ha kérik. Ilyenkor az ülések kiszerelésével 15 hordágy fér el a járműben.
A harmadik üzemmód a rabszállítás, amellyel a Belügyminisztérium igényeit tudják kielégíteni a jövőben.
Széles Gábor reményét fejezte ki, hogy a Currus-Aries ezzel a képességgel a NATO-piacokon is versenyképes jármű lehet.
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A napokban az orosz közlekedési miniszter is így járt, majd néhány órával később holtan találták meg az autójában.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?