Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Artisjusnál beragadt jogdíjak már nem öt, hanem csak három évig elérhetőek, utána mennek a közös kasszába.
Jogos tulajdonosára vár 830 millió forint szerzői jogdíj az Artisjusnál: a lejátszott zenék után befizetett pénzek tizede a pontatlan vagy hiányos adatok miatt rendre bennragad – olvasható a szerdai Világgazdaságban.
Az Artisjus éles próbaüzemben teszteli azt az online felületet, amelyen a szerzők rákereshetnek, hogy az elmúlt három évben mely szerzeményeiket játszották le, így ha hibásan vagy hiányosan jelentették be a művet, és ezért nem juthattak hozzá a jogdíjukhoz, akkor érvényesíthetik jogigényüket.
Most 73 ezer azonosítatlan mű után vesztegel körülbelül 830 millió forint azon a számlán, amelyről három év elteltével a közös kasszába kerülnek a beragadt jogdíjak.
Tóth Péter Benjamin, az Artisjus stratégiai és kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta: az úgynevezett függő számlára kerülő szerzői jogdíjak már nem öt évig, hanem az uniós szabályok értelmében mindössze három évig elérhetők, utána a zeneszerzők és a dalszövegírók között arányosan felosztják azokat. A jogvédő iroda azonban szeretné, ha a teljes szerzői jogdíjbevételek csaknem 10 százalékát képező azonosítatlan jogdíjak a korábbiaknál gyorsabban és egyszerűbben találnának el jogos tulajdonosaikhoz – tette hozzá.
Az Artisjus online felületén akár hiányos szövegrészlettel, téves vagy rossz címmel bejelentett, valahol elhangzott zenék alkotói is nagyobb arányban találnak majd rá műveikre – ígérik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.