Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Megkezdődött a megismételt elsőfokú büntetőper T. Viktor András ellen hivatali befolyással üzérkedés miatt szerdán a Fővárosi Törvényszéken. A férfi a vád szerint azt mondta a Bunge Zrt. lobbistájának, pénzért el tudja intézni, hogy csökkentsék az étolaj áfáját. A vádlottat az ügy miatt kitiltották az USA-ból.
A Fővárosi Főügyészség 2015 decemberében emelt vádat T. Viktor ellen vesztegetést színlelve elkövetett befolyással üzérkedés bűntette miatt – idézte fel a törvényszék szerdán.
A főügyészség akkor azt közölte, hogy az amerikai tulajdonú étolajgyártó, a Bunge Zrt. 2012-ben megbízta az egyik kommunikációs ügynökség vezető tanácsadóját, hogy lobbizzon az étolaj áfájának csökkentéséért. A lobbista korábbról már ismerte T. Viktort, aki 2014 májusában kormányzati kapcsolataira hivatkozva azt állította neki, kétmilliárd forintért eléri, hogy az áfa mértéke 27-ről 5 százalékra csökkenjen.
Azt mondta, a kétmilliárd forintot egy ismert emberhez kötődő alapítvány vagy egy cég részére kell kifizetni. A vád szerint a vádlott ezzel azt a hamis látszatot keltette és azt akarta elhitetni, hogy vezető hivatalos személyeket veszteget meg.
Miután a lobbista értesítette az USA nagykövetségét a korrupciós ajánlatról, a külképviselet arra kérte őt, juttassa el azt az üzenetet a NAV-hoz, hogy ha nem javul a korrupciós ügyek felderítésének hatékonysága Magyarországon, akkor Washington "lépéseket fog tenni".
Emellett az USA nagykövetsége a vádlottat kitiltotta a területéről, és visszavonta az automatikus vízumjogosultságát.
Ebből az ügyből pattant ki az a botrány, amelyben az USA több embert is, köztük Vida Ildikó volt NAV-vezetőt is kitiltotta az országból.
A törvényszék 2016 júniusában a vádlottat bűnsegédként, vesztegetést állítva elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt két év börtönre ítélte, amelynek a végrehajtását három év próbaidőre felfüggesztette.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője pedig felmentésért, illetve új elsőfokú eljárás lefolytatásáért fellebbezett. A Fővárosi Ítélőtábla 2017 áprilisában hatályon kívül helyezte az ítéletét és az elsőfokú bíróságot új eljárásra utasította.
A Fővárosi Törvényszék az első tárgyalási napon ismertette a korábbi ítéleteket és meghallgatta a vádlottat. Az eljárás december 6-án tanúmeghallgatásokkal folytatódik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.