Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A sajtószabadságra hivatkozva a belügyminiszter nem lát kivetnivalót abban, ha a Russia Today Magyarországon is sugározni kezd.
Az LMP képviselője, Demeter Márta írásbeli kérdésben érdeklődött a kormánynál, hogy jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot a Russia Today magyarországi megjelenése. Pintér Sándor belügyminiszter válaszában megnyugtatta a képviselőt, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok mindig a törvény alapján cselekszenek, ám azt is hozzáfűzte, hogy munkájuk során kiemelt figyelmet fordítanak az alaptörvényben rögzített jogokra, jelen esetben a sajtószabadság sérthetetlenségére.
A kérdés előzménye az Átlátszó cikke, amelyből kiderült, hogy az orosz propagandatévé a 2017-2018-as időszakban magyar nyelvű műsor sugárzását akarja megkezdeni. A Budapesten működő Orosz Befektetési Alapítvány ajánlásával már azon dolgoztak, hogy a korábban ismert televíziós, Juszt László legyen a tévécsatorna arca.
Az amerikai hírszerzés az elmúlt hónapokban arra a következtetésre jutott, hogy hogy az RT és a Sputnik médiabirodalom a 2016-os amerikai elnökválasztási kampányban a választás kimenetelét befolyásoló orosz titkosszolgálati művelet részesei voltak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.