szerző:
hvg.hu

A volt Quaestor-vezérnek és strómanjának, Orgován Bélának egyaránt közokirat-hamisítás miatt kell felelnie a bíróságon a stróman-ügy miatt.

Vádat emeltek közokirat-hamisítás miatt Tarsoly Csabával, a Quaestor cégcsoport egyik tulajdonosával, valamint Orgován Bélával, a cégcsoport irányítását színleg átvevő srómannal szemben – közölte az ügyészség.

A vádirat szerint Tarsoly Csaba – akit egy másik ügyben már megvádoltak a Quaestor-ügyben vagyon elleni bűncselekményekkel – úgy döntött, hogy a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. (QPT) mint anyavállalat és egyik leányvállalata, a Quaestor Invest Kft. (QI) képviseletét színleg más személyre, egy úgynevezett "strómanra" ruházza át. Ő volt Orgován Béla, az ügy II. rendű vádlottja, aki vállalta, Tarsoly elképzeléseinek megfelelően közreműködik abban, hogy őt a QI ügyvezetőjeként, valamint a QPT vezérigazgatójaként jegyezze be a cégbíróság a közhiteles cégnyilvántartásba úgy, hogy a gazdasági társaságokat ténylegesen továbbra is Tarsoly irányítja majd.

A nyolc általánost végzett Orgovánnak nem volt megfelelő képzettségge ahhoz, hogy irányítsa a Quaestor-cégcsoport anyavállalatát és a leányvállalatot, emellett jogilag sem volt alkalmas a posztra, mert büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények hatálya alatt állt. A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága viszont 2015. március 24-én bejegyezte Orgovánt a QI önálló képviseleti joggal bíró ügyvezetőjeként, ez pedig így végül valótlan tényként került bejegyzésre a cégnyilvántartásba mint közokiratba.

A vád szerint 2015. március 16-án a rendkívüli közgyűlésen emellett Tarsoly döntésének megfelelően úgy módosították a QPT alapszabályát is, hogy attól a naptól határozatlan időre, önálló képviseleti joggal Orgován lett a QPT vezérigazgatója.

Mivel közben a Magyar Nemzeti Bank feljelentésére megindult a nyomozás a Quaestor-ügyben, ami nagy médiafigyelmet kapott, így hamar nyilvánosságra került, hogy a Quaestor-cégcsoport irányítását egy "stróman" vette át. Tarsoly ezért a közvélemény nyomása miatt kezdeményezte a változásbejegyzési kérelem visszavonását, így a QPT esetében a közhiteles cégnyilvántartásba valótlan tény bejegyzésére nem került sor.

A Fővárosi Főügyészség a két férfival szemben közokirat-hamisítás bűntette, valamint annak kísérlete miatt nyújtott be vádiratot. A főügyészség a vádiratban indítványt tett a Fővárosi Törvényszéken már folyamatban lévő bűnügyhöz történő egyesítés megfontolására, mivel a személyi összefüggésen túlmenően, több vádpont kapcsán a bizonyítás lefolytatása az ott folyamatban lévő büntetőeljárásban célszerű.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Sumákolva lopott rollert a két mestertolvaj, de végig vette őket a kamera

Sumákolva lopott rollert a két mestertolvaj, de végig vette őket a kamera

Bérház-einstand: visszavenné a bérlakásokat az Orbán-kormány

Bérház-einstand: visszavenné a bérlakásokat az Orbán-kormány

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Marabu FékNyúz: Az igazság örzője

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

Szélsőségesek rendőrökkel csaptak össze a párizsi klímafelvonuláson

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

A legdrágább magyar hiperautók közül rengeteg köt ki itt

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről

Havas Henrik-ATV csörte a Hit Gyülekezetéről és a Fideszről