Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A kormány azt akarja, hogy az egyházaknak tett felajánlás visszavonásig érvényes legyen, illetve hogy az egyházak a felajánlókat is megismerjék.
Ne legyen szükség minden évben új 1%-os nyilatkozatra az egyházak esetében, hanem a személyi jövedelemadóból tett felajánlás visszavonásig legyen érvényes – ezt javasolja Balog Zoltán, az egyházügyekért is felelős fideszes miniszter és kereszténydemokrata államtitkára, Soltész Miklós. Az indoklás az adózók adminisztrációs terheinek csökkentésére hivatkozik.
Mivel az adóbevallások többségét már az adóhivatal készíti, a tapasztalat szerint még kevesebben veszik a fáradságot az 1%-os nyilatkozat kitöltésére, mint amikor bevallást is kellett beadni, és emiatt jelentősen csökkent az egyházak ebből származó bevétele. Igaz, ez a másik 1% lehetséges címzettjeit, a civil szervezeteket is érinti, de ezzel a törvényjavaslat nem foglalkozik. A több évre szóló nyilatkozat bevezetését a kormány a református egyházzal nemrég kötött megállapodásban vállalta, de az minden felekezetre kiterjedne.
Az is az említett dokumentumban szerepel, hogy az egyházak megtudhatják: településenként hányan ajánlották fel nekik adójuk 1%-át, illetve megismerhetik azoknak a felajánlóknak a nevét, valamint postai és e-mail-címét, akik ehhez hozzájárulnak. Erről a nyilatkozaton lehet majd rendelkezni. Ezeket az adatokat az egyházak „kizárólag a vallási tevékenységével kapcsolatban a magánszeméllyel történő kapcsolatfelvételre, tájékoztatás nyújtására” használhatják fel.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.