Ljasko az első alkalommal 283 ezer, másodjára 15 ezer, harmadszorra pedig 134 ezer hrivnyát nyert. Az nem derült ki, hogy pontosan melyik játékon. Más jövedelmet viszont nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában – írja a lenta.ru orosz hírügynökség. Az ukrán adótörvények értelmében a képviselőnek a nyeremény után 18 százalékos adót kell befizetnie az államkincstárba, további 1,5 százalékot pedig a a hadsereg fejlesztésére.
Képviselőtársa, Szerhij Kaplin viszont arra hívta fel a figyelmet a közösségi oldalán, hogy Oleg Ljasko éppen akkor nyert a lottón, amikor pártjának frakciója megszavazatott három, a kijevi hatalom számára fontos előterjesztést: a nyugdíjreformról, az egészségügyről és az oktatásról szóló törvényt. Kaplin azonnali vizsgálatot követel az ügyben. Azt is tudni akarja, hogy az állami lottótársaságnak milyen szerepe volt abban, hogy a szerencsés kezű képviselő háromszor is komoly összeget nyert. Kaplin korábban többször is bírálta, lemondásra szólította fel a korrupciós botrányba keveredett Arszen Avakov belügyminisztert, bejegyzéséből arra lehet következtetni, hogy az ő érintettségét is tisztázná az ügyben.