szerző:
HVG
Tetszett a cikk?

A rezsim ellenségeinek támadása mellett már a pénzszerzés is a céljuk az észak-koreai hackereknek, akik fiatalkoruktól alapos képzést és az elitnek kijáró ellátást kapnak.

A szöuli védelmi minisztérium számítógépes rendszeréből észak-koreai hackerek ellopták az esetleges katonai konfliktusra az amerikaiakkal együtt készített hadműveleti terveket. És megszerezték annak az akciónak a részleteit is, amivel likvidálnák Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt. Ugyanezt fikcióként két amerikai újságíró feladatává tette a 2014-es Az interjú című hollywoodi film. Mivel Phenjan hiába tiltakozott a bemutatása ellen, a hackerei bosszúból feltörték a készítő Sony Pictures Entertainment stúdió szervereit, ahonnan kínos információkat hoztak nyilvánosságra. A már gyerekként kiválasztott, és különleges iskolákba járatott észak-koreai számítógépzsenik újabban bankokat vettek célba, ahonnan dollártízmilliókat szereznek a szankciókkal szorongatott rezsim túlélésének finanszírozására.

További részletek a friss HVG hetilapban.

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!