Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Ha vannak intelligens háztartási eszközei, melyek interneten keresztül is elérhetőek, akár egymással is képesek lehetnek az önálló kommunikációra. Mindez nemcsak természetfelettinek tűnő jelenségeket okozhat, hanem komoly adatbiztonsági veszélyt is jelent.
A Haunted House (Kísértetlak) című tanulmányban a Sophos 24.000 IP címről több mint 70.000 külső hozzáférési kísérletet regisztrált, melyek teljesen vagy részlegesen automatizált otthonokat céloztak. Az okosingatlanokban használt eszközök könnyen, jelszó nélkül hozzáférhetőek az interneten keresztül, és ez felhívás keringőre a digitális bűnözőknek.
A tanulmány készítői elvégeztek egy internetes legyűjtést is, amelynek célja az okosotthonokban használatos eszközök felderítése volt, és többségükhöz könnyen, jelszó nélkül lehetett hozzáférni. A vizsgálat több mint 68 ezer, neves forgalmazótól származó eszköz által nyújtott nyílt hozzáférésű webes kezelőfelületet talált, amelyek elsősorban privát háztartásokban működnek. Ilyenek például a vezetéknélküli ablakra szerelhető nyitás- illetve zárásjelzők, a füstjelzők, az automatikus ajtónyitó és záró berendezések, valamint a kamerarendszerek.
Sokan az olyan alapvető óvintézkedésekre sem fordítanak időt, hogy elkülönítsék az otthoni hálózatukat, de a tévét sem kellene a WLAN-ra, azaz vezeték nélküli helyi hálózatra csatlakoztatni, ha kábeltévé-szolgáltatást vagy antennát használunk. A szakemberek szerint érdemes egy speciális alhálózatot szentelni az intelligens/ IoT eszközöknek, sőt el kellene különíteni a home office, a szórakoztató elektronika, az épületvezérlés, a biztonságtechnikai berendezések és a vendéghálózat rendszerét is. Ezt egy tűzfallal lehet megoldani, amely csak az eszközök használatához szükséges kommunikációt engedélyezi, de az eszközök között terjedő fertőzéseket és hozzáférési kísérleteket blokkolja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.