Kiberbiztonság: Meddig kell elkészülnie a kötelező auditnak?
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
José Mourinho, a Manchaster United portugál edzője pénteken megjelent egy spanyolországi bíróságon, ahol megegyezett az adóhatósággal szemben fennálló 3,3 millió eurós, azaz 1 milliárd forintos tartozásának rendezéséről.
"A vizsgálat lefolytatását követően tájékoztattak, hogy a helyzetem rendezéséhez mennyit kell fizetnem" – mondta José Mourinho, miután elhagyta az egyik madridi bíróság épületét.
A portugál szakember a helyszínen nyüzsgő rengeteg újságírónak elárulta, miután semmi ellenvetése nem volt, és nem fellebbezett, öt perc alatt megállapodott a fizetésben. Állítása szerint így sikerült minden dolgot véglegesen lezárnia.
Az 54 éves Mourinho 2010 és 2013 között volt a Real Madrid vezetőedzője. A spanyol ügyészek szerint 2011-ben és 2012-ben az egyéni reklámjog értékesítéséből származó jövedelem után nem fizetett adót a tréner.
A spanyol adóhatóság a nyáron hasonló okokból Lionel Messit és édesapját találta bűnösnek, de többek között vizsgálta Cristiano Ronaldo, Marcelo, Ricardo Carvalho, Ángel Di María, Fábio Coentrao, Javier Mascherano és Radamel Falcao adóbevallását is.
A kiberbiztonsági követelmények teljesítése érdekében további fél év felkészülési időt kaptak az érintett szervezetek.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Az öröklés előkészítése, a vagyon átruházása bonyolult, tudatosságot igénylő folyamat – különösen akkor, ha működő cég is van a javak között.
Az elektronikus aláírásoknak egyre nagyobb a szerepe, de a különböző típusok közötti különbségek nem mindig egyértelműek.