Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Érdekes körülmények között indult el Szegeden Andy Vajna rádiójának adása.
A városban a 87,9 MHz-en szólalt meg a Rádió 1, ahol eddig a református, közszolgálati-közösségi jellegű Európa Rádió volt fogható - közölte a 24.hu.
Korábban az Európa Rádió Műsorszolgáltató Nonprofit Kft. közösségi minősítéssel nyerte el a frekvenciát, ami jelentős mennyiségű közszolgálati műsortartalom készítését írja elő, viszont csak korlátozott mennyiségű reklám sugárzását teszi lehetővé.
De a múlt héten hozott határozatával a Médiatanács szinte példátlan módon hozzájárult ahhoz, hogy a frekvenciát a továbbiakban kereskedelmi jelleggel működtessék.
Ezután pedig hozzájárultak ahhoz is ezen a héten, hogy a frekvencián az Európa Rádió adása helyett a Rádió 1-et sugározhassák, pontosabban hálózatba kapcsolódhasson az Európa Rádió a budapesti központú Rádió 1 adásával.
Egyelőre nem világos, hogy az egyházkerület eladta Vajnáéknak az üzemeltető kft.-t, vagy valamilyen megállapodás alapján szólhat a szegedi frekvencián a Rádió 1.
Vajnáék azért is kényszerülhettek az egyházkerülettel való megállapodásra, mert a városban csaknem három évtizede helyi rádióként működő Rádió 88 tulajdonosai nem voltak hajlandóak hálózatba kapcsolódni a budapesti Rádió 1-gyel.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.