Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Az elmúlt 10 évben többen vándoroltak el Nógrád megyéből, mint ahányan Balassagyarmaton laknak.
A megyék rangsorában folyamatosan az utolsók között van Nógrád megye a fontosabb gazdasági mutatók alapján, mint az egy főre jutó GDP, az építőipari termelés vagy a beruházások teljesítményértéke – állapítják meg a megye múlt évi gazdasági folyamatait elemző TOP 50 című kiadványban.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal megyei adóigazgatósága, a megyei kereskedelmi és iparkamara, valamint a Nógrád Megyei Hírlap közösen megjelentetett kiadványa szerint az egy lakosra jutó GDP két százalékot nőtt 2015-höz képest, de az országos sorrendben Nógrád így is a huszadik, utolsó helyet foglalta el; a megyei rangsorban éllovas Győr-Moson-Sopron megye egy főre jutó GDP-je több mint háromszorosa a nógrádi értéknek.
Nógrád pozíciója a munkanélküliséget tekintve sem változott, a megye változatlanul a harmadik helyen állt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megye mögött.
Az ország második legkisebb megyéjében 192 ezer 573-an éltek 2016 végén, az elmúlt tíz évben pedig közel 18 ezerrel csökkent a lakosságszám, ez több, mint a második legnagyobb nógrádi város, Balassagyarmat lélekszáma.
Az elemzés külön foglalkozik azzal, milyen szerepet töltött be a térség gazdaságában a TOP 50-es vállalkozói kör. A csoportba öt új szereplő került be a múlt évben, egy-egy a bányászatból és feldolgozóiparból, három a szolgáltató szektorból. Az 50 legjelentősebb társas vállalkozás nettó árbevétele a megyei érték 60,5 százalékát adta (ez 2,6 százalékpontos csökkenés a 2015-ös évihez viszonyítva), és a hozzáadott érték közel 60 százalékát is ők állították elő. A megyei kivitel 93,6 százalékát ezek a cégek bonyolították le, árbevételük 78,5 százaléka származott exportból.
Az elemzés úgy fogalmaz: az ötvenes körbe tartozó vállalkozások teljesítményének értékét növeli, hogy azt effenzíve kevesebb termelési tényező felhasználásával érték el, vagyis a munkavállalók 39,1 százalékával és a megyei saját tőke 45,2 százalékával állították elő. Az ötven cégből csak három foglalkoztatott 500-nál több munkavállalót, ezek a feldolgozóiparban tevékenykedtek. A TOP 50-ből 33 társaság együttesen 571-el növelte dolgozói létszámát. A legnagyobb, 125 fős fejlesztést egy gépipari cég hajtotta végre.
A kiemelt cégek közül legtöbben a kohászatban (tíz), a gépiparban (kilenc), és a kereskedelem területén (öt) működnek, 23 vállalkozás székhelye Balassagyarmat, illetve Salgótarján vonzáskörzetében található.
Az idén 12. alkalommal megjelentetett TOP 50 adatai szerint minden kategóriában a balassagyarmati Mahle Compressors Hungary Kft. volt a legeredményesebb cég: a csaknem 45 milliárd forint nettó árbevétel, az 5,6 milliárd forintos hozzáadott érték és a 755 átlagos állományi létszám alapján is. A hozzáadott értéket nézve második volt a rétsági Szondy Invest Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., harmadik a salgótarjáni Salgglas Üvegipari Zrt.
A salgótarjáni Mitsuba Automotive Systems of Europe Kft. és a berceli Nidec Sole Motor Hungary Kft. fért fel a dobogóra a nettó árbevétel alapján, míg a Mahle után a salgótarjáni Wamsler SE Háztartástechnikai Európai Részvénytársaság és a Salgglas foglalkoztatta a legtöbb dolgozót.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.
Hadházy Ákos szerint „Orbán smasszerei” voltak a tettesek, elküldte a picsába a minsizterelnököt.
Moszkvában már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.