Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Nem az érintett díjak eltörléséről van szó, hanem arról, hogy jövő júliustól visszatérítés jár 25 ezer forintig a KRESZ-tanfolyam és a KRESZ-vizsga díjából azoknak, akik a vizsga napján nem töltötték be a 20. életévüket.
Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és a KRESZ-vizsga díját 2018. július 1-jétől a 20 évesnél fiatalabbaknak. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az Országgyűlés Kulturális bizottságának szerdai ülésén már beszélt ingyenessé váló KRESZ-vizsgáról, csütörtökön pedig részleteket is elárultak egy sajtótájékoztatón.
Balog Zoltán szerint a visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra – legalább is ezt írja az MTI. Egyelőre nem tudni, mit takar ebben az esetben az, hogy rögtön. Az sem világos, hogy ez azt jelenti-e, hogy a pénzt bukják azok a jogosultak, akik az elméleti után azonnal el akarják kezdeni a gyakorlati oktatást.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a B kategóriás jogosítványhoz szükséges KRESZ-tanfolyam díja általában 15-25 ezer forint, a vizsga díja pedig 4600 forint, így a visszatérítés szerinte fedezheti ezeket a költségeket. Hozzátette, hogy a visszafizetést akkor igényelhetik a fiatalok, ha vizsga napján még nem töltötték be a 20. életévüket.
Az utólagos visszatérítést elektronikusan is lehet majd igényelni, az ezzel kapcsolatos teendőket a Magyar Államkincsár intézi majd, további információkat pedig az Új Nemzedék Központ közösségi tereiben lehet kérni – ismertette Novák Katalin.
Az államtitkár emlékeztetett: korábban már bejelentették, a kormány megtéríti az újabb nyelvvizsga díját a 35 év alatti fiataloknak január elsejétől. A legfeljebb 34 500 forintos támogatás a külföldön élő magyarokra vagy magyar igazolvánnyal rendelkezőkre is vonatkozik, ha Magyarországon vizsgáznak vagy honosítják a nyelvvizsgájukat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés, amit anno még az oroszokkal hoztak össze. A spanyol Talgo felvásárlási kísérlete költséges kaland volt.
Jeszenszky Géza elfogadja Orbán Viktor meghívását a Karmelitába, mert van mondanivalója a számára. A fiáról azt mondta, úgy sejti, valami vallási és politikai fanatizmus áldozata.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.