Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A vásárlás mai ünnepére, a november 24-i Black Friday-re esik a Ne vásárolj semmit! nap is.
Minden év november utolsó péntekjén tartják a nemzetközi Ne vásárolj semmit! napot, aminek az a célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyasztói társadalom problémáira – írta közleményében a Magyar Természetvédők Szövetsége.
A szövetségnél ezért ma arra kérik az embereket, hogy egyáltalán ne vásároljanak.
"Fontos lenne, hogy minél kisebb korban kialakuljon a gyerekekben, hogyan tudnak úgy vásárolni, hogy azzal óvják a környezetüket és a saját pénztárcájukat is" – közölte Kapitányné Sándor Szilvia, a Magyar Természetvédők Szövetsége programvezetője.
"Gondolják meg, hogy szükségük van-e a megvásárolni kívánt termékre és csak akkor vegyék meg, ha az valóban nélkülözhetetlen. Ha vásárolnak, akkor keressék a helyi, hazai árucikkeket, az idényzöldségeket és -gyümölcsöket, valamint a méltányos kereskedelemből és ökológiai gazdálkodásból származó termékeket" – tette hozzá.
Felidézték, hogy az 1990-es években elindult Ne vásárolj semmit! napot azért ünnepelték, hogy rámutassanak a túlfogyasztásra, a tudatos vásárlási szokások fontosságára.
A hamarosan kezdődő adventi időszak sajnos egyre inkább átalakult, és ma már nem az ünnep várásáról, hanem sok esetben a minél nagyobb és drágább ajándékok beszerzéséről szól – írták.
A Magyar Természetvédők Szövetsége munkatársai idén a jövő vásárlóit akarták meggyőzni a tudatos fogyasztás fontosságáról.
Ezen a napon a Monori Ady Úti Általános Iskola vendégei voltak és bemutatták a Láss a polcok mögé című kiállításukat.
Az alsósokkal játékos feladatok segítségével beszélgettek arról, hogy mi kerüljön a kosarukba, a felsős osztályok pedig előadást hallhattak ugyanerről a témáról.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.