Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az online számlázás jövő nyári bevezetése megteremti annak lehetőségét, hogy az adóhivatal részlegesen kitöltse a vállalkozások áfabevallását is - mondta Tállai András a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkár.
Az államtitkár szerint még több mint hét hónapig az online számlázás tesztüzeme zajlik; a jövő július 1-ei átállással kapcsolatban az adóhivatal honlapján vasárnaptól elérhető egy figyelemfelkeltő link, amely mögött minden információ megtalálható. A NAV már most vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a számlainformációk feldolgozásával a hivatal hogyan segíthetne a lehető leghatékonyabban és legegyszerűbben az áfabevallás kitöltésében is. 2018. július 1-jétől ugyanis a vállalkozók által kiállított és befogadott - 100 ezer forint feletti áfát tartalmazó - számlák adatai az adóhivatal rendelkezésre állnak - mondta Tállai András.
Hozzátette, hogy a vállalkozóknak nem árt felkészülni már most arra, hogy a számlázó programok bekötése után a számla adatainak eredeti tartalma nem írható át. Annak ellenére, hogy a jogszabályok ezt nem engedik, a revizorok sokszor találkoztak utólagosan visszadátumozott számlákkal. Az online rendszer rostáján például automatikusan és azonnal fennakadnak azok csalárd adózók, akik a számlát az ellenőrzés ideje alatt visszadátumozva állítják ki - mondta. Az államtitkár emlékeztetett, hogy az online számlázásnak köszönhetően a NAV évi 50 ezer milliárd forintnyi számlaforgalom adatait vizsgálva valós időben tudja kiszűrni a csalárd cégeket, fiktív számlázókat.
Az Európai Bizottság szeptember végén publikált tanulmánya szerint fele akkora volt 2015-ben az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió más országaiban. Míg Magyarországon az adórés 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalék, ugyanakkor az online számlázás bevezetésével - 2018-ra - akár 10 százalék alá is csökkenhet ennek mértéke - tette hozzá. A kézi számlázásról az államtitkár elmondta, hogy a számla adatait, ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot, akkor legkésőbb kiállítást követő nap egy webes felületen rögzíteni kell. Ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa összege, akkor a rögzítésre öt napja van az adózónak. Az online számlázás a vállalkozások adminisztrációs terheit jelentősen csökkenti, ezért legkésőbb jövő nyáron érdemes a számlatömböket számlázó programra cserélni - javasolta Tállai András.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.