Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
2019 közepére állna össze az Euróövezeti Valutaalapról szóló javaslat.
Éveken belül létrehozhatják az Európai Valutaalapot (EMF) az euróövezeti állandó pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) átalakításával azon javaslatok nyomán, amelyeket szerdán nyújtott be az Európai Bizottság (EB) a gazdasági és monetáris unió elmélyítése érdekében.
A brüsszeli testület felkérte az uniós társjogalkotó szerveket, hogy 2019 közepéig fogadják el a Nemzetközi Valutaalap angol rövidítése után európai IMF-ként emlegetett intézmény felállításáról szóló javaslatot.
Mint közölték, az új szervezet lényegében megőrizné az ESM jelenlegi pénzügyi és intézményi struktúráját, így biztosítva, hogy nehézségek esetén a tagállamok továbbra is segítséget kaphassanak. A valutaalap közös védőhálót kínálna az Egységes Szanálási Alap számára, s végső hitelezőként működne majd közre a bajba jutott bankok rendezett szanálása érdekében. Idővel pedig a szervezet új pénzügyi eszközöket is kidolgozhatna, például egy esetleges stabilizációs funkció támogatására.
Az EB azt is tudatta, hogy kívánatosnak tartanák egy közös gazdasági és pénzügyminiszteri poszt létrehozását, de ezt konkrét jogalkotási tervezet nem követte. A tájékoztatás szerint a miniszter egyben a bizottság alelnöki és az eurócsoport elnöki posztját is betöltené, ahogyan ezt az EU-alapszerződés lehetővé teszi. Rámutattak, ha a részletekről 2019 közepéig sikerülne megállapodni, akkor az EB legközelebb már ezzel az új hivatallal állhatna fel.
"Az új tisztség megerősítené az EU és az euróövezet gazdaságpolitikájának egységességét, hatékonyságát, átláthatóságát és demokratikus elszámoltathatóságát a nemzeti hatáskörök maradéktalan tiszteletben tartása mellett" - írták a brüsszeli közleményben.
"A válság évei után ideje, hogy saját kezünkbe vegyük Európa jövőjét. A napjainkban tapasztalható erőteljes gazdasági növekedés arra ösztönöz bennünket, hogy előrelépjünk. A tetőt akkor kell megjavítani, amikor süt a nap" - jelentette ki Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. Egyes szakértők szerint ugyanakkor a vártnál lényegesen kevésbé ambiciózus a javaslatcsomag a tagállamok közötti éles nézetkülönbségek miatt.
A bizottsági sajtótájékoztatón rákérdeztek Pierre Moscovici uniós pénzügyi biztos korábbi kijelentésére, miszerint "visszautasíthatatlan ajánlatot" terveznek tenni a közös valutát még be nem vezető tagállamoknak az euróövezeti csatlakozás érdekében. Az egykori francia miniszter elmondta, ezt pusztán vicces megjegyzésnek szánta, de természetesen nem fognak senkit kényszeríteni. Hozzátette: ez egy jó ajánlat, melyet meg lehet ragadni, akik szeretnék bevezetni az eurót, azoknak pedig segíteni fognak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.