Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzet szerint 2015-ben is a legnagyobb polgármesteri jutalmat zsebelhette be az országban Harkány polgármestere, és valószínűleg idén is az élen végez.
Egyhangúlag döntött a harkányi képviselőtestület a polgármester és az alpolgármester prémiumáról azután, hogy a fürdőváros 20-25 millió forintos, rendkívüli önkormányzati támogatást kért szeptemberben a Belügyminisztériumtól – olvasható a szerdai Magyar Nemzetben.
Baksai Endre Tamás 3,3 millió, Remmert Ferenc pedig 1,2 millió forint jutalmat vehet fel, a lap szerint mindketten a Fidesz helyi potentátjai.
A Magyar Nemzet szerette volna személyesen megkérdezni a két városvezetőt az ügyben. Baksai Endre Tamás hétfő óta elérhetetlen, valószínűleg szabadságon van. Remmert Ferenc egy közleményt küldött, amelyben hosszasan sorolták a városvezetők érdemeit. Ebben azt írták, hogy egy képviselő javasolta a jutalmazásukat, mert szerinte a polgármesternek és az alpolgármesternek köszönhetően csaknem 2,6 milliárdos beruházás és pályázati program valósulhat meg Harkányban.
Baksai Endre Tamás két éve is hathavi jutalmat kapott, Remmer Ferenc pedig kéthavit. Mindketten 2014 ősze óta vannak a posztjukon.
A lap emlékeztet: Harkánytól körülbelül négymilliárdos adósságot vállalt át korábban az Orbán-kormány. A rendszerváltás óta polgármesterkedő, fideszes Bédy Istvántól 4,7 milliárdos adósságot örökölt a 2010-ben megválasztott független polgármester, Imri Sándor, aki valamennyi ledolgozott ebből, de Harkány még így is a legeladósodottabb magyar város volt az egy főre jutó mérőszám alapján.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.