Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A GE a veresegyházi gyárában foglalkoztatott munkavállalóinak majdnem 8 százalékát, közel 140 dolgozót érintő leépítést tervez – írta a Világgazdaság.
Az amerikai cég előző nap bejelentett karcsúsítása világszerte 12 ezer dolgozót érint a vállalat energiatermelési üzletágában. Lencsés Gergő, a veresegyházi gyár igazgatója a lapnak azzal indokolta a leépítést, hogy a GE energia üzletága stagnáló vagy csökkenő kereslettel számol a következő három évben, ami hatást gyakorol a magyarországi érdekeltségre is.
A lap úgy tudja, hogy az elbocsátások döntő része a veresegyházi telephelyen történik majd, de néhány dolgozótól a százhalombattai és a budapesti egységénél is megválik a társaság. A Világgazdaság emlékeztet, hogy közben tartanak a GE fényforrásüzletága már korábban bejelentett eladásának előkészületei, a lépés Magyarországon csaknem ötezer munkavállalót érint.
(VG)
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.