Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Ha kész lesz az informatikai rendszer, akkor elég lesz a takarékszövetkezethez bemenni, hogy tájékozódjanak az elérhető munkákról.
A takarékokban, valamint a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének képviseletein is regisztrálhatnak majd a nyugdíjas szövetkezetek – írja a kormánypárti Magyar Idők.
Turi Dénes, a múlt héten megalakult Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Közész) elnöke azt mondta, várhatóan már a jövő év elején, de legkésőbb márciusban minden takarékszövetkezetben regisztrálhatnak majd a dolgozni akaró idősek a nyugdíjas-szövetkezetek által nyújtott munkákra. Elmondása szerint ez az informatikai rendszer kiépítését követően lesz majd lehetséges, várhatóan tavasszal.
Ha a nyugdíjas például a takarékban jelezte a szándékát, hogy dolgozni akar, felveszik az adatait, majd regisztrálják az érdeklődőt, tájékoztatják a rendelkezésre álló munkalehetőségekről. A nemrég alakult Takarékos Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet által kínált állásajánlatokra azonnal tudnak jelentkezni az érdeklődők, ráadásul helyben, vagyis a takarék fiókjaiban a szerződést is meg lehet kötni.
A takarékok mellett a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) képviseletein is regisztrálhatnának az érdeklődők. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára azt mondta, az informatikai rendszer még nem áll rendelkezésre, annak fejlesztését a következő hetekben hajtják végre, ugyanakkor a képviseletekben papír alapon el tudják végezni a regisztrációt.
A lap szerint jelenleg már 76 szövetkezetet jegyeztek be, de a számuk folyamatosan emelkedik.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.