Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A világ 35 iparilag fejlett országát tömörítő OECD-ben először csökkent a munkanélküliség a 2008-as válság előtti szintre októberben.
Októberben 5,6 százalék volt az átlagos munkanélküliség, 0,1 százalékponttal alacsonyabb a szeptemberinél – közölte az OECD.
Ezzel először kerül 2008 áprilisa, a pénzügyi válság kezdete előtti utolsó hónap szintje alá a munkanélküliség. A válság kirobbanása után, 2009 végén és 2010 elején a munkanélküliség 8,5 százalékos csúcson állt.
Az Európai Unióban idén októberben ugyan 0,1 százalékponttal, 7,4 százalékra csökkent a munkanélküliség, ez a szint azonban továbbra is magasabb a válság előtti utolsó hónapban mért 6,8 százaléknál.
Az Európai Unióban a válság kipattanása után a munkanélküliség 2013 februárjában 11 százalékos csúcsra került.
Az euróövezetben az októberi munkanélküliségi ráta 8,8 százalékra mérséklődött a szeptemberi 8,9 százalékról, de továbbra is meghaladja a 2008 áprilisi 7,3 százalékot.
Az OECD országok közül a legalacsonyabb, 2,7 százalékos munkanélküliséget Csehországban regisztrálták októberben, a legmagasabbat pedig Spanyolországban, 16,7 százalékosat. Mindkét országban stagnált a ráta szeptemberhez képest.
Az OECD országokban a 15-24 év közöttiek körében a munkanélküliség 0,1 százalékponttal csökkent szeptemberhez képest és 11,8 százalék volt októberben. Ebben a korosztályban a munkanélküliek aránya az euróövezetben ugyancsak 0,1 százalékponttal, 18,6 százalékra mérséklődött októberben, amikor 6,1 százalékponttal volt alacsonyabb a 2013 februári csúcsnál.
De a fiatalok körében továbbra is magas, 30 százalék feletti a munkanélküliek aránya Görögországban (a legfrissebb, augusztusi adat szerint 40,2 százalék), Spanyolországban (38,2 százalék) és Olaszországban (34,7 százalék).
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Egyelőre nem tudni, milyen feladatot kap a miniszterelnök volt sajtófőnöke.
Ebben az évtizedben még nem volt olyan gyenge első félév a lakásépítésekben, mint az idei.