Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Nem tartotta vissza a közfelháborodás Harkány vezetőit attól, hogy további jutalmakat osszanak az egyébként állami segélyre szoruló városban. Nem is kevés pénzt utaltak a fürdő vezetőinek.
Harkány polgármestere és alpolgármestere után most a város fürdőközpontjának vezetése is év végi prémiumot kap, úgy, hogy közben az önkormányzat gyorssegélyt kért a Belügyminisztériumtól – írja a PecsiStop.hu.
December elején derült ki, hogy még ősszel 20-25 milliós gyorssegélyt kért a Belügyminisztériumtól Harkány önkormányzata. A polgármester és az alpolgármester viszont jutalmat kapott. A helyi képviselő-testület ellenszavazat nélkül fogadta el, hogy hathavi jutalmat, mintegy 3 millió 290 ezer forintot vehet fel Baksai Endre Tamás polgármester. Remmert Ferenc, a fürdőváros alpolgármestere pedig háromhavi jutalmat kapott, ami mintegy 1 millió 151 ezer forint pluszt jelent a számára.
Most pedig kiszivárgott, hogy a város vezetése mellett a Harkányi Gyógyfürdő Zrt. igazgatósági tagjai is prémiumot kapnak. A fideszes többségű képviselő-testület ugyanis az igazgatóság három tagjának (5,4-3,8-3,8 milliós megosztásban) összesen 13 milliós jutalmat szavazott meg. A járulékokkal együtt mindez Harkánynak 16 milliójába kerül – írja a pécsi hírportál.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.