Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A felcsúti polgármester nevén már van egy vasúti cég, az R-Kord Kft., ami 17 milliárd forintos forgalmat csinált tavaly. Most lett még egy a család közelében.
A 24.hu azt írja, az R-Kord állami megrendelésekben sem szenvedett hiányt, többek között résztvevője a 72,4 milliárd forintra drágult dél-balatoni vasútrekonstrukciójának is. Mészárosék új társaságának a neve RM International Zrt., a fő profil pedig a vasútépítés.
Az igazgatóság tagjai Mészáros Lőrinc nagyobbik lánya, Mészáros Beatrix, Homlok Zsolt, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. korábbi ügyvezetője (a kisebbik Mészáros-lány, Ágnes férje), valamint az R-Kordot vezető Csűrös Sándor.
Megemlítik, hogy most szezonja van a vasútépítésnek és az állami megrendeléseknek is, a következő öt évben 4000 milliárd forintot szán a kormány közúti és vasúti fejlesztésekre és akkor a javarészt kínai hitelből megvalósuló Budapest–Belgrád-vonalról nem is beszéltünk.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.