Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Bükki Nemzeti Park nemrég csillagoségbolt-park lett.
Az európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpontot Répáshután hozzák létre, az állam 990 millió forintot ad rá – közölte Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) kommunikációs és ökoturisztikai osztályvezetője. Részleteket egyelőre nem árult el, mint mondta, a terveket várhatóan januárban mutatják majd be.
A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a Bükki Csillagda megvalósítására a jövő évben 564 millió, míg 2019-ben további 426 millió forintot biztosít a kabinet.
A Bükki Nemzeti Parkot idén júniusban minősítette csillagoségbolt-parkká a Nemzetközi Sötétégbolt Szövetség (IDA). Ezzel a BNP lett a világon a 49., Magyarországon pedig a Zselic és a Hortobágy mellett a harmadik olyan terület, mely a szigorú követelményeket teljesítve kiérdemelte ezt a címet.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.