Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Felkiáltójeles közleményt küldtek, felszólították Vona Gábort, bizonyítsa be, hogy nem fogadott el a párt tiltott vagyoni hozzájárulást.
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki közleményében megint felszólította Vona Gábort, a Jobbik elnökét, hogy a "folyamatos rágalmazás" és a "közvélemény félrevezetése" helyett, hozza nyilvánosságra azokat a dokumentumokat, amelyek pártja 2015–2016. évekre vonatkozó gazdálkodására, valamint idei plakátkampányára vonatkoznak, és bizonyítékokkal támassza alá, hogy nem fogadott el tiltott vagyoni hozzájárulást.
Csütörtökön átvették a Jobbik ellenőrzéséről szóló észrevételeket, amelyeket mihamarabb megválaszolnak. Ugyanakkor a Jobbik semmilyen az ÁSZ ellenőrzési jogkörébe tartozó ellenőrzési bizonyítékot nem csatolt az észrevételéhez, sem a 2010-es kampányelszámolásokkal, sem pedig a saját 2017. első félévi plakátkampányával kapcsolatban. A Jobbik csütörtökön küldte vissza észrevételeit, 25 oldalban.
Az ÁSZ szerint ők betartanak minden törvényt, és nem vesznek részt a politikai küzdelmekben sem, tevékenységük során nem mérlegelhetnek politikai szempontokat.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?