Milyen juttatások adhatók a munkavállalóknak a nyári pihenés finanszírozására?
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Kérdés, hogy a választások előtt lép-e az ügyben bármit a kormány, és megkezdhetik-e jövőre az átalakítást.
A Közbeszerzési Értesítő friss száma szerint lefújták a Déli pályaudvar átépítésének előkészítésére kiírt közbeszerzést – írja a Magyar Nemzet. A MÁV-nak nincs ugyanis fedezete a pályaudvar üzemi részére tervezett „sport- és szabadidős célú városfejlesztéshez” kapcsolódó tervek elkészítéséhez.
Erre a lap szerint számítani lehetett, az állami vasúttársaság eleve feltételesen írta ki a pályázatot, és jelezte: az eljárás megindításának időpontjában, azaz idén október 11-én, „a tárgyi eljárás fedezetét biztosítani hivatott támogatási szerződést” még nem írták alá. Ezt azóta sem tették meg, így nem kötnek szerződést a FŐMTERV Mérnöki Tervező Zrt. vezette győztes konzorciummal sem.
A nyertes vállalkozónak a tervek elkészítése mellett a bontásról, a kármentesítésről, az engedélyeztetésről és a megvalósíthatóságról is gondoskodnia kellett volna.
A Déli pályaudvar megszüntetése vagy átalakítása régóta napirenden van. Volt már mindenféle elképzelés: szóba került az egész állomás lebontása, felmerült, hogy kórházat építenek a helyére, majd később más tervek is születtek és haltak el.
Tavaly márciusban határozott a kormány arról, hogy a pályaudvar területét vegyék állami tulajdonba, és a MÁV már csak vagyonkezelőként működtesse az átalakuló létesítményt. A kormányhatározat a különféle előkészítő feladatok elvégzéshez kereken egymilliárd forint közpénzt rendelt.
A pályaudvar átalakításának ötletéről valószínűleg nem tett le a kormány, most már csak az a kérdés, hogy a jövő évi választások előtt lépnek-e bármit is az ügyben – veti fel a lap.
A mostani elképzelések szerint a Déliben megmarad a személyforgalom, az üzemi területeken pedig olyan sportcélú beruházásokat hajtanának végre, amelyek alapvetően a Testnevelési Egyetem céljait szolgálnák, de a nagyközönség is használhatná azokat. Az ötletek között szerepelt jégcsarnok, teniszpálya, sípálya, kosárlabdapálya építése. 2018-ban kellene kezdeni az átalakítást, és 2022-re fejeznék be.
Számos adómentesen vagy kedvezményesen biztosítható juttatási forma közül lehet választani.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Figyelembe kell venni azokat a feltételeket, amelyekkel mind a kiküldött, mind a társaság megfelel az adózási és számviteli előírásoknak, a rendeltetésszerű joggyakorlás elvéből következő elvárásoknak.
Oroszországban fokozatosan erősödik a cenzúra, a folyamat különösen azután gyorsult fel, hogy a hadseregnek 2022-ben nem sikerült három nap alatt leigáznia a szomszédos Ukrajnát. Most viszont szintet léptek Moszkvában, már az internetes böngészésért is bárkit megbüntethetnek.
Szaporodnak a helyi önazonosság védelme nevében hozott rendeletek.
Balásy Gyula cége több mint 10 milliárd forintért bonyolítja a rendezvényeket, ehhez jöhet még a tűzijáték.