Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Még bizonytalan, mikor számolják fel a Hős utcai gettót Kőbányán, és mi lesz az ott élők sorsa. A Hős utcaiak életét segítő Kontúr Egyesület elnöke szerint félő, hogy a lakók egy része utcára kerül.
Várhatóan januárban állapodik meg a kormánnyal a kőbányai önkormányzat a 2,1 milliárd forintos támogatás feltételeiről, amelyet a Hős utcai gettó felszámolására ítélt meg a kormány – ezt mondta a Magyar Nemzetnek Kovács Róbert, Kőbánya fideszes polgármestere.
Ennek megfelelően egyelőre nem tudni, pontosan hogyan rendezik majd a Hős utca 15. alatti A és B jelű épületekben élő több száz lakó helyzetét, de az szinte biztos, hogy a két leromlott állagú házat kiürítik és lebontják.
A két házban elburjánzott a bűnözés, drogproblémák is vannak, emellett több mint kétszázmillió forintnyi közösköltség- és közüzemi tartozást halmoztak fel az ott élők.
Az épületben található körülbelül háromszáz lakásnak már csak a fele van önkormányzati tulajdonban, a többi magánkézbe került a rendszerváltás utáni privatizáció során. Az elmúlt években azonban az önkormányzat már készült az épületek szanálására, ezért a kerület tulajdonában lévő lakásokat folyamatosan kiürítették. Mára csak húsz-harminc önkormányzati lakásban élnek emberek, az ő elhelyezésükről kötelező gondoskodnia az önkormányzatnak – magyarázta a polgármester, aki egyben jelezte: cserelakás-ajánlatot csak az együttműködő lakók kapnak majd, vagyis azok, akik rendesen fizetik a lakbért, illetve a közműszámlákat.
A magánkézben lévő százötven lakással kapcsolatban Kovács Róbert azt mondta, hogy a tulajdonosokkal egyenként ülnek majd le tárgyalni, és mindenki egyedi ajánlatot kap előzetes értékbecslés után, valamint attól függően, hogy mekkora tartozás kapcsolódik a lakáshoz.
Kovács Róbert azt sem zárta ki, hogy a terület vagy egy része végül állami kézbe kerül majd. Erről azonban szerinte még korai lenne nyilatkozni, mint ahogyan arról is, hogy egy ilyen verzió megvalósulása esetén a szomszédos Terrorelhárítási Központhoz kerülne-e a telek. Azokat a pletykákat sem kívánta kommentálni, amely szerint a gettó rendezési terveiről személyesen Orbán Viktorral egyeztetett volna, mindössze annyit erősített meg, hogy a kormány segítségét kérte.
A lapunknak nyilatkozó ellenzéki képviselők, illetve helyi önkéntesek szerint hiába ad támogatást a kormány, a helyieknek nincs sok okuk az örömre. A tulajdonosok az eddigi gyakorlat szerint ugyanis rendre egy-kétmillió forintos vételi ajánlatokat kaptak, márpedig ennyi pénzből nem lehet új lakást vásárolni – hívta fel a figyelmet a Hős utcaiak életét segítő Kontúr Egyesület elnöke.
Urbanovszky Zsuzsanna arról is beszélt: a lakók sokszor ugyanolyan szegregált helyre kapnak cserelakás-ajánlatot, mint a Hős utca, azaz nem történik más, mint eldugják a problémát egy kevésbé látható helyre. Azok, akiknek tartozásuk van, még ilyen ajánlatot sem kapnak, így ezek a családok várhatóan az utcára fognak kerülni – vélte.
A polgármester a cserelakás-ajánlatokkal kapcsolatban elismerte, hogy a kerület lakásállományának egy része a Kontúr Egyesület elnöke által említett utcákban található, de szerinte ezek még mindig jobb állapotban vannak, mint a Hős utcaiak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.