Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A több mint 5,5 milliárdos kormányzati támogatásból új tömböt építenek, felújítanak épületeket és új eszközöket is vásárolnának.
A kormány 5,6 milliárd forintos fejlesztési támogatást ad a váci Jávorszky Ödön Kórháznak.
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a kórház összdolgozói értekezletén azt mondta: még múlt év végén döntött a kormány a 150 ezer embert ellátó kórház több mint ötmilliárd forintos fejlesztési támogatásáról, amelyből új járóbeteg-ellátó épülettömböt építenek, és korszerűsítik a meglévő épületeket. A támogatás lehetőséget ad új laboratóriumi, diagnosztikai eszközök vásárlására, orvosi és informatikai berendezések beszerzésére is.
Az államtitkár beszélt arról is, hogy a kórházban nem ez az első fejlesztés, nagyjából 4,5 évvel ezelőtt már megvalósítottak egy csaknem 2 milliárd forintos beruházást. A most odaítélt összeg a legnagyobb az Egészséges Budapest Program második ütemében, vagyis kiemelt támogatást jelent – tette hozzá.
A rendezvény végén bemutatkozott a kórház új főigazgatója, Urbán Edina.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.