Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Új poggyászpolitikát vezetbe a Ryaniar. A változtatásokkal egyebek mellett a beszállás időt érintő késlekedéseket küszöbölné ki a légitársaság.
Január 15-től több fontos változás is életbe lép a Ryanair gépein.
Az új poggyászpolitika értelmében a második, nagyobb csomagot csak az elsőbbségi beszállás (priority boarding) szolgáltatást megvásárlók vihetik magukkal a gépre, míg az extra szolgáltatással nem rendelkező utasok csak egy kisebb kézitáskával szállhatnak fel, amelynek mérete 35x20x20 centiméter lehet. A nagyobb táskát be le kell adni a raktérbe, ennek azonban nem lesz külön költsége.
Szintén fontos változás az is, hogy a feladott csomagok súlyhatárát 15-ről 20 kg-ra növelik, a szolgáltatás díját viszont 35 euróról 25 euróra csökkentik.
A cég közleménye szerint a változás gyorsítja majd a beszállási folyamatot, miközben elejét veszik a csomagokkal kapcsolatos ügyintézések miatti késéseknek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.