Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Sokan háborodtak fel, miután Matolcsy György leírta, semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak. Az MNB most egy közleményben kérte ki magának a „pártpolitikai nyomásgyakorlást”.
A béremelésekre és a költségvetési hiány csökkentésére ment el a magánnyugdíjpénztári tagok több ezer milliárd forintja – magyarázta az MNB. A jegybank az után adott ki közleményt, hogy körbefutott a magyar sajtón a hír: Matolcsy György megüzente, hiába van egy 2826 milliárd forintos tétel az egyik jelentésükben, valójában semmivel nem tartozik az állam a volt magánnyugdíjpénztári tagoknak.
Az MNB-nél arról is írtak: a magánnyugdíjpénztári rendszer államosításával a nyugdíjrendszer bevételei a 2030-as évek közepéig fedezhetik a kiadásokat. Más kérdés, hogy a pénztárak nélkül nem lett volna szükség arra, hogy mindent az állam fizessen, míg most a magyar rendszerben szinte a teljes nyugdíjfizetés az államra hárul. Ráadásul az elvont 3000 milliárd forintos nyugdíjvagyont a kormány nem is hagyta meg a nyugdíjrendszerben, hanem az államadósság csökkentésére költötte.
A jegybanki közleményben azt is hozzátették: „az MNB továbbra is visszautasít minden pártpolitikai nyomásgyakorlást, egyúttal felszólítja a politikai erőket, hogy tartózkodjanak a közvélemény félrevezető tájékoztatásától”.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.