Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A triatlon szövetség elnöke éppen az Orbán fogorvosaként ismert Bátorfi Béla. A Lupa-tó egy évvel ezelőtt került Gerendai Károly tulajdonába.
Milliárdos beruházással valósulhat meg a Nemzeti Triatlonközpont és a triatlonosok Lupa-tavi edzőközpontja – írja az Mfor. A tó és a Magyar Triatlon Szövetség közötti megállapodás alapján nemzetközi edzőközpontot és mix váltó versenyhelyszínt hoznak létre.
A portál idézi a szövetség néhány nappal ezelőtt megjelent közleményét, amely szerint „az egész régióban, sőt Közép- és Kelet-Európában, de még Oroszországban sincs" hasonló létesítmény.
A két külön fejlesztés - derül ki a szövetség tájékoztatásából –, ezek 2018-ban és 2020-ban készülhetnek el.
A szövetség azt nem árulta el, mennyibe kerülhet a beruházás, az Mfor itt a szövetség stratégiai terveire hagyatkozik, amely szerint az új edzőközpontok és professzionális versenyhelyszínek 6 milliárd forintból valósulhatnak meg.
Bár az Mfor.hu ez alapján úgy vélte, a Lupa-tavi fejlesztés is milliárdos nagyságrendű lehet, a tóban 25 százalékos tulajdoni hányaddal rendelkező Gerendai Károly szerint ez aligha lesz így, a triatolonosokkal ugyanis csak abban állapodott meg szóban, hogy úszásra és egy négy méter széles kerékpárpályára a rendelkezésükre bocsátja a part menti részt, de egyébként itt csak néhány konténer lehelyezésére van hely. Azt is elmondta, a triatlonszövetséggel úgy állapodtak meg, ő nem kap pénzt a területhasználatért, de nem is száll be az infrastruktúra kiépítésébe. (A tó 25 százaléka 2017 februárjában Gerendai Károly tulajdonába került Budakalásztól, mindössze 118 millió forintért. )
A szövetség elnöke pedig Bátorfi Béla, aki Orbán Viktor fogorvosaként szerzett hírnevet, amikor a 2010 után milliárdos állami támogatásból indult fogturizmus-fejlesztési program élére állt.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.