Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Nem rettentette el az unió csalás elleni hivatalának vizsgálata Tiborcz Istvánt a kétes ügyletekről, inkább katalizálta egy új cégbirodalom kialakítását.
A civil szervezetek és az ellenzéki pártok is hiába kerestek fogást az Elioson, amikor az még Tiborcz István cége volt. Aztán 2015-ben már az EU csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálódni kezdett, Tiborcz pedig ekkor eladta a cégben lévő részesedését. Ekkoriban kezdett el kialakulni az a cégbirodalom, amely Orbán Viktor szűk körének jólétét szolgálja – olvasható az e heti HVG-ben.
Korábban többen is azzal fordultak a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz: a közvilágítási pályázatokon olyan referenciákat kértek, amelyeket egyedül az Elios tudott teljesíteni. Ám a testület – amelyet az a Kövesdi Zoltán vezetett, aki az Elios indulásánál is bábáskodó Közgép felügyelőbizottságából érkezett – elutasította a panaszokat. De mindeddig szabálytalanságot sem sikerült bizonyítani. Pedig az sokaknak gyanús volt, hogy az önkormányzatokat egy olyan cég készítette fel a tenderek kiírására, amelynek Tiborcz egy régi üzlettársa volt a tulajdonosa.
A miniszterelnök veje, miután kiszállt az Eliosból, új helyet keresett az első százmillióinak. Megalapította például a BDPST nevű céget, amelyet strómanok mögé próbált dugni, de egy saját nevéről indított banki utalással elügyetlenkedte a titkolózást. A nagy adok-veszek nyomán ma már kimutathatóan több milliárd forint ingatlan van Tiborcz érdekeltségében. Az Elios pedig új virágkorát éli, az egyik lett az öt cég közül, amely elnyerte az állami MVM-csoport megbízását napelemes erőművek létesítésére.
Az uniós vizsgálat súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Elios közvilágítási projektjeinél – amint elkészül a hivatalos magyar fordítása, azt megkapja a Legfőbb Ügyészség, majd a protokoll szerint el kellene rendelniük a nyomozást. De ettől Tiborcz még nyugodtan aludhat: az ügyészség akár le is zárhatja a nyomozást, ahogy például 2016-ban is megtették egy Elios-ügyben, akkor bűncselekmény hiányára hivatkozva.
Részletek az e heti HVG-ben.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.