Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A fideszes képviselőből a „párt öklévé vált” Állami Számvevőszék vezetőjének politikai előéletéről kérdezte a HVG Domokos László egykori kollégáit, ismerőit.
„Rendkívül tehetséges, fiatal, szabadelvű közgazdászt ismertem meg benne” – így emlékszik vissza a HVG-nek nyilatkozva egykori politikai riválisára a békéscsabai szocialista politikus, Tóth Károly. Egy másik, a Békés megyei politika színterére rálátó forrásunk inkább „klasszikus polgári konzervatív jobboldaliként” jellemezte a Fideszbe 1991-ben belépett Domokost, aki sokra tartotta a műveltséget. Többször hangoztatta például, hogy „szerelőből ne legyen politikus”. Van, aki szerint Domokos tökéletes végrehajtó alkat, aki a „fentről megrendelt utasításokat” precízen teljesíti. Tóth Károly szerint viszont másról lehet szó: ma a magasabb pozícióban lévő vezetők szeretnek saját akciókat szervezni, és ezzel a főnökeik kedvében járni.
Őt ismerő forrásaink egybehangzó állításai szerint Domokos sosem tartozott Orbán Viktor kedvencei közé, ám mindig fegyelmezett pártkatonának számított. Politikai ellenlábasai szerint jól jellemzi Domokost, hogy még csak másfél hónapja volt hivatalban, amikor a megyei közgyűlésben már az éves jutalmáról szóló előterjesztésről szavaztak a képviselők. Később ezt azzal magyarázta, hogy „korrekt munkáért korrekt bér jár”. Számos támadást kapott azért is, mert noha Budapesten is volt ingatlana, felvette a vidéki képviselőknek járó lakhatási támogatást. De nagy szerepet tulajdonítottak neki a kétes önkormányzati kötvénykibocsátások ügyében is.
A Domokos által vezetett önkormányzat furcsa pályáztatási gyakorlata sokakban megütközést keltett. A Magyar Narancs egyik cikke szerint úgy tudott például háromszor is pályázatot nyerni a Modinvest Zrt., hogy az egyik esetben a pályázat kiírásának időpontja és benyújtásának határideje azonos napra esett, kétszer pedig a legdrágább ajánlattal vitték el a beruházást.
Részletek az e heti HVG Gazdaság rovatában.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
A Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a klímaváltozás miatt viharokra, hőmérsékleti rekordokra kell számítani.