Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az idei davosi Világgazdasági Fórumra is sokkoló adatokkal készült a brit segélyszervezet.
A világon tavaly megtermelt vagyon 82 százaléka a Föld lakosságának leggazdagabb egy százalékához került, a milliárdosok száma pedig rekordot ért el az Oxfam hétfőn publikált jelentése szerint.
2016-2017-ben minden második nap lett egy új milliárdos – írta a segélyszervezet, utalva a Forbes pénzügyi magazinnak a milliárdosokról szóló listájára. Míg három évtizede 140 milliárdos 295 milliárd dolláros összvagyonnal rendelkezett, addig 2017-ben 7700 milliárd dolláros összvagyonnal az Oxfam szerint rekordszámú, 2043 milliárdos szerepelt a listán.
A világ leggazdagabb egy százaléka továbbra is nagyobb vagyonnal rendelkezik, mint a többiek együttvéve
– hívta fel a figyelmet a fejlesztési szervezet, amely szerint viszont a bolygó lakosságának szegényebbik felét kitevő 3,7 milliárd ember semmit sem profitál a vagyonnövekedésből.
Az Oxfam szerint e kiegyensúlyozatlanság egyik oka "a konszernek és a szupergazdagok adóelkerülése", a leggazdagabb egy százalék ugyanis az adózással kapcsolatos különböző trükkök révén évi mintegy 200 milliárd dollárnyi közteher megfizetését spórolja meg. A fejlődő országok viszont e trükkök miatt legalább 170 milliárd dollár adóbevételtől esnek el, ami több mint az évente világszerte felhasznált fejlesztési segélyek 145 milliárd dolláros összege.
Az Oxfam egyik németországi vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a jelenlegi gazdasági rendszer "a nők következetes kizsákmányolásán" alapul. "Kevesebbet fizetnek" nekik a férfiaknál, és aránytalanul gyakrabban dolgoznak rosszul fizetett foglalkozásban és kevésbé biztonságos munkakörülmények között – fogalmazott Jörn Kalinski.
A jelentést a kedden kezdődő davosi világgazdasági fórum előtt hozták nyilvánosságra. A nagyszabású svájci eseményre várják mások mellett Donald Trump amerikai elnököt és több európai kormányfőt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
Viharba került a spanyolországi Alicantéból Rómába tartó Wizz Air-járat, a hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak és kiabáltak az utasok.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.