Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A napokban 14 ezer euróért rendelt negyven pár zoknit egy amerikai vásárló a „Mes Chausettes Rouges” francia cégtől. Ez a tétel a maga műfajában világrekord. De hogy jutott idáig a világ?
A kilencvenes évek közepén egy párizsi gimnazista a tévéhíradót nézve észrevette, hogy az akkor híres francia politikus, Eduard Balladur, akiből majdnem elnök lett, piros zoknit hord. De nem akármilyet, hanem olyat, amilyet a pápa. Merthogy a Vatikán ruházati beszállítója Gammarelli és Mazarin márkájú zoknikat ad el a pápai állam fő funkcionáriusainak és néhány kivételezett külföldinek is már évtizedek óta. Eltelt pár év, a gimnazista az egyetemet is elvégezte, de „zoknis” élményét nem felejtette el. Frissen alapított startupja vezetőjeként Olaszországba utazott. Nem kis rábeszéléssel sikerült megállapodnia a Vatikánt ellátó olasz ruhaipari céggel a szélesebb körű forgalmazásról.
Az exkluzív jogot a „Mes Chausettes Rouges”, vagyis az „Piros zoknijaim” nevet viselő francia startup kapta meg 2009-ben. És rögtön sikerült néhány „piros zoknis” nagykövetet is szerezniük. Első klienseik egyike Francois Fillon, akkori miniszterelnök volt, aki nagyon ügyelt öltözködésére. De sok más ismert személyiség is követte, így egyre többször fókuszáltak a kamerák a tévéműsorok közben a hírességek piros zoknijára. Négy éven át a cég csak az internetes rendeléseket szolgálta ki, de 2013-ban nyitottak egy üzletet is Párizsban. Ma a forgalom húsz százalékát ez az elegáns butik hozza, mert sokan szeretnének személyesen tájékozódni a zoknikról, és azokat kb. ugyanannyiba kerülő öltönyeikkel harmonizálni – írja a párizsi Le Figaro.
A legdrágább, 1300 dolláros zoknik a ritka új-zélandi vörös szarvas vagy egy különleges lámafajta szőrzetéből készülnek. A világrekordnak számító egyedi rendelés is azért lett 14 ezer eurós, mert több pár 1000 eurónál drágább zokni is van benne. Persze lehet náluk már potom ötven euróért is kényelmes, nyáron hűtő, télen melegítő, de a kellemetlen izzadást mindig gátló zoknikat is kapni. E relatíve olcsó termékek eladásából származik jelenleg a cég üzleti forgalmának hatvan százaléka.
Persze a világsikerhez az is kellett, hogy a jelentéktelen francia startupból komoly nemzetközi gazdasági szereplő legyen. A „Piros zoknijaim” 2016-ban megvette a „William Abraham” amerikai zoknigyártót, amely valami hasonlóval próbálkozott korábban, csak kevéssé sikeres marketinggel. Most a francia vállalat már bent van az amerikai piacon is és csak idő kérdése, hogy az elegáns pesti rendezvényeken is feltűnjenek az 1300 dolláros, diszkréten elővillantott piros zoknik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.