Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A Magyar Teniszszövetség főtitkára szerint nagyon kevés idő maradt a kivitelezésre, ha tartani akarják a határidőt, ezért lehet, hogy meghívásos tender kiírásával gyorsítanák meg a folyamatot.
2019 áprilisának végére kellene teljesen elkészülnie az új margitszigeti teniszközpontnak, mert jövő nyáron ott rendezik meg a nyári ATP 250 budapesti tornát. Ehhez képest egy kapavágás sem történt még, pedig a teniszközpontról szóló kormányrendelet már tavaly június 2-án megjelent a Magyar Közlönyben – írja a szerdai Magyar Nemzet.
Richter Attila, a Magyar Teniszszövetség főtitkára a lapnak elmondta: újabb költségvetés elfogadására lesz szükség ahhoz, hogy az eredetileg tízmilliárdos projektet valóban elkezdhessék a következő hetekben.
Az újra tervezés oka az, hogy olyan centerpályát akarnak kialakítani, amely a tetejének köszönhetően multifunkcionális csarnokká alakítható, ahol kongresszusokat, rendezvényeket, sőt, színpadi előadásokat rendezhetnek majd.
A szövetségi vezető szerint az új centrumban iskolai teniszoktatás is lesz, és ugyancsak használhatnak majd pályát a szigeten található szállodák vendégei. Sőt, a margitszigeti futók számára is alakítanak ki ott kiszolgálóhelyiségeket – tette hozzá a szövetségi vezető.
A centrum egyébként egy 7500 fő befogadására alkalmas centerpályából, egy ezer-ezerötszáz néző leültetésére alkalmas kiscenterből és további hat salakos pályából áll majd.
Az eredeti elképzelések alapján a nemzeti teniszközpontot a Nemzeti Sportközpontok építené meg, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. pedig beruházási szolgáltatóként és építési ellenőrként venne részt a projektekben.
Richter Attila is elismerte, hogy mindössze 10-12 hónapjuk van a kivitelezésre, ami nagyon kevés idő. „Így a jogszabályok keretein belül, de a lehető leggyorsabb és pénzügyileg hatékony módon szeretnénk mindezt megoldani. Ha mindenképpen szükséges, akkor közbeszerzési pályázat kiírásával, és ha van rá mód, meghívásos tenderrel” – jelezte.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.