Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Közösségi összefogással épült, az építész is önkéntesen dolgozott.
A floridai St. Petersburgben található ez a baptista imaház, amit nem építészeti poénnak szántak. 1945-ben kezdték építeni adományokból, melyek a II. világháború utáni idők nehézségei miatt csak lassan csordogáltak. A lelkipásztor ezért két kezével is besegített, például betonpadlót öntött. Az építőanyagot a közösség hordta össze, és az építész is önkéntesként vállalkozott a tervezésre.
A Mexikói-öböl mentén álló imaház honlapjáról kiderül, hogy a világ minden tájáról vonzza a hívőket.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.