szerző:
MTI

Magyar kisüzemi sörfőzdével kötött megállapodást a dán forgalmazó.

A kisüzemi, kézműves sörök forgalmának jelentős tavalyi és várható idei növekedése is közrejátszott abban, hogy együttműködési megállapodást kötött a dán sörforgalmazó magyarországi cége, a Carlsberg Hungary Kft. egy kisüzemű sörfőzde, a budapesti Horizont Brewing egyik kraft kézműves sörének kizárólagos forgalmazására.

A forgalmazó az új kraft sörből 300-500 hektolitert értékesítésére számít a következő 1-1,5 év alatt. Hangsúlyozták, hogy a kézműves sörök iránt egyre nagyobb az érdeklődés: a sörpiac Magyarországon 6 millió hektoliter, a kézműves piac ennek mintegy 2 százalékát teszi ki, amely tavaly közel duplájára nőtt.

A 30 munkavállalót foglalkoztató Carlsberg Hungary Kft. 2004 óta működik Magyarországon, a Carlsberg csoport tagjaként. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Carlsberg Hungary Kft. nettó árbevétele a 2016-os lezárt üzleti évben 4,81 milliárd forint volt, 51,19 millió forinttal nőtt az előző évhez képest. A társaság a 2016-os évet 2,7 millió forintos veszteséggel zárta, a 2015-ös üzleti évben a veszteség még 84,87 millió forint volt. A cég 30 munkavállalót foglalkoztat.

A Horizont 2013-óta bérfőzőként, 2016 óta saját sörfőzdéjében készít söröket. A 10 munkavállalót foglalkoztató sörfőzdében 200 000 liter sört készítenek évente. A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a cég nettó árbevétele a 2016-os lezárt üzleti évben 31,25 millió forint volt, ami 7,41 millió forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A cég a 2016-os évet 10,99 millió forint veszteséggel zárta a 2015-ös 2,54 millió forintos veszteség után.

 

 

 

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Meghalt Kovács Sándor Iván irodalomtörténész

Meghalt Kovács Sándor Iván irodalomtörténész

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet találtak Békésben

Afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet találtak Békésben

Putyin szerint politikai megfontolásból tiltották el Oroszországot több világversenyről

Putyin szerint politikai megfontolásból tiltották el Oroszországot több világversenyről

A kormány korábban blokkolta, de most átment az emberi jogi visszaélések büntetése az EU-ban

A kormány korábban blokkolta, de most átment az emberi jogi visszaélések büntetése az EU-ban

Bezárják a hírhedt vucjaki menekülttábort

Bezárják a hírhedt vucjaki menekülttábort

Eladó egy 7 literes motorral szerelt szuperritka bálna Merci

Eladó egy 7 literes motorral szerelt szuperritka bálna Merci