Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A helyzet a tehervonatoknál rosszabb.
Tavaly 21 ezer esetben késtek a vonatok – írja a Világgazdaság a MÁV-tól kapott adatok alapján. A személyvonatok átlagosan 2,8 percet késtek, a menetrendet több mint 90 százalékos arányban betartották a járatok. Ennél jobb a regionális vonatok és az országos, távolsági járatok pontossága is, előbbiek 96, utóbbiak 93 százalékban tartották a menetrendet.
A késések miatt a társaság tavaly 8 millió forint kártérítést fizetett, egymillió forinttal kevesebbet, mint 2016-ban.
A tehervonatoknál már rosszabb a szám: ezek a járatok átlagosan egy órát késtek.
A késések csaknem felét a biztosítóberendezések hibája okozta. Járműhibák az esetek 44 százalékát idézték elő, pályahibák és egyéb műszaki problémák pedig 3-3 százalékát.
A Világgazdaság megkérdezte azt, is, hogy a késések mekkora hányadát előzhette volna meg a MÁV. A társaság válaszában jelezte, igyekszik a műszaki problémákat orvosolni, de voltak természetesen előre nem látható tényezők, például olyan meghibásodások, amelyeket kábelvágás, fakidőlés vagy heves vihar okozott.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.