Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Bőkezűen támogatja az állam és a jegybank is.
2,4 milliárd forint értékű megbízásról döntött a Lakiteleki Népfőiskola – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A szervezet három tenderen hirdetett eredményt az elmúlt napokban, a legnagyobb tétel a szombati hirdetmény, amely alapján az alapítvány több épületének a felújítását, építését a Ferroép Zrt. vállalta, csaknem 1,4 milliárdért. A pénzből megújul a kőjurta, a kézműves ház, a jurtatábor, a Nimród park, a Borkatedrális és a lovarda is.
Ugyancsak a Ferroép nyerte el a Kincsem Fogadó felújítására szóló megbízást, a pénteken közölt hirdetmény szerint ezért 835 millió forintot kap. Egy 5500 négyzetméteres új üvegházat pedig az Aqua Holding Kft. építhet a Népfőiskola számára, a régi üvegház felújításával együtt ezért 199 millióra számíthat a cég.
A HVG múlt szeptemberben írt a Lakiteleken elinduló nagyszabású beruházásokról. Lezsák Sándor vállalkozásának támogatása nem új, de a közpénzek olyan tartós és bőkezű áradására, mint az utóbbi néhány évben, korábban nem volt példa.
A 2011 és 2013 között a költségvetésből évente kapott 300 millió forintok után 2014-ben már kifejezetten a népfőiskolára szabott kormányhatározat született, amely mintegy 200 millió forinttal fejelte meg a korábbi támogatást. Az egyszeri döntésből aztán gyakorlat lett, csupán a nagyságrend változott: folyamatosan nőtt. A népfőiskola felújításához és bővítéséhez, illetve működtetéséhez kapcsolódó állami támogatások összege 2014 és 2017 között előbb egyik évről a másikra megduplázódott, majd triplázódott, végül 2016-ról 2017-re közel megötszöröződött. Ráadásul ebben még nincsenek benne az intézmény mögött álló alapítvány olyan támogatásai, amilyet például az egyik jegybanki alapítványtól, illetve az állami Szerencsejáték-cégcsoporttól kapott.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Tíz év populista önszabotálás után lépett a kormány, és mentőövet dobott a rezsicsökkentéssel elsorvasztott víziközműcégeknek. Ez még mindig nem elég ahhoz, hogy az újrainduló felújítások úgy javítsanak a hazai csőhálózaton, ahogy kéne.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.