Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Sokaknak nyárig kell majd várniuk a 12 ezer forintos jóváírásra a fűtésszámlából-tudta meg a Népszava.
Egy átalánydíjas fogyasztó például március 21-én egyidejűleg kapott tájékoztatást az állami Nemzeti Közművektől (NKM) a pénteki hatállyal érvényesített 12 ezer forintos számlakedvezményéről, illetve egy-egy kedvezménymentes márciusi, áprilisi és májusi számlát - jelentette be Tóth Bertalan szocialista frakcióvezető. Az ellenzéki politikus felszólította az állami gázszolgáltatót a helyzet tisztázására, a kedvezmény érvényesítésére. Emellett az ügy kivizsgálását kéri a közmű- és a fogyasztóvédelmi hatóságtól.
A Népszava érdeklődésére az NKM közölte: az összeget csak a jóváírás megtörténte (vagyis péntek) után kiállított számlák értékéből tudják levonni. Az ezt megelőzően kiállított számlákra ez még értelemszerűen nem vonatkozik. Legtöbb fogyasztójuk a jövő héten kap csökkentett összegű számlát. Az NKM úgy tartja: minden tekintetben a vonatkozó rendelet szerint jártak el. Így mindenkit arra kérnek, hogy a már kézhez kapott számlát fizesse be. Míg Tóth Bertalan szerint sokakat érinthet a probléma, az NKM e számot nem kívánta megbecsülni. Bár biztosítanak afelől, hogy előbb-utóbb mindenki részesül a jóváírásban, sokak csak nyáron kaphatják kézhez a mérsékelt számlát.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.