Trump ismét támad a Kína elleni kereskedelmi háborúban

Az USA-ban és Pekingben is elítélik az újabb védővámokat.

  • MTI MTI
Trump ismét támad a Kína elleni kereskedelmi háborúban

Közzétette a Fehér Ház azoknak a kínai termékeknek a listáját, amelyekre 25 százalékos büntetővámot szab ki Washington. A kereskedelempolitikai fejlesztésekért felelős hivatal 1300 tételt sorol fel, amelyeknek az éves behozatala összesen 50 milliárd dollárt tesz ki.

Az érintett áruk az ipari technológiai, a közlekedési és az egészségügyi szektor termékei, tehát zömmel nem fogyasztói áruk. Washington a pótvámokkal akarja kikényszeríteni, hogy Peking változtassa meg a szellemi termékekkel kapcsolatos gyakorlatát, nevezetesen arra akarja kényszeríteni a Kínában működő amerikai technológiai cégeket, hogy adják át hazai vállalatoknak termékeik szellemi tulajdonjogát és technológiáját. A pótvámok azonban sújtják sok amerikai termelő cég beszállítóit is.

Donald Trump amerikai elnök március 22-én intézkedett arról, hogy az Egyesült Államok 25 százalékos vámot vet ki a kínai acél-, valamint 15 százalékosat az alumíniumtermékekre, és akkor jelentette be, hogy további akár 60 milliárd dollár értékű kínai árura tervez vámot kivetni. A kereskedelmi hivatalnak onnan számítva 15 napja volt előzetes listát készíteni a vámmal sújtandó kínai árukról, és most kezdődik a javaslat május közepéig tartó társadalmi vitája, amely után véglegessé teszik a listát.

Kína tagadja, hogy ki akarná kényszeríteni a technológiai transzfert, és Trump bejelentésére válaszul már hétfőtől importvámokat vezetett be évi hárommilliárd dollárnyi amerikai importtermékre, például a sertéshúsra és gyümölcsökre.

A keddi washingtoni bejelentést azonnal elítélte Peking, és közölte, hogy arányos választ fog adni, hasonlóan szigorú vámintézkedéseket vezet be az Egyesült Államok ellen, miközben beperli a Kereskedelmi Világszervezetnél (WTO).

Óva intette az amerikai kormányt a tervezett pótvámoktól az Információtechnológiai és Innovációs Alap nevű amerikai elemzőintézet is. Robert Atkinson, az intézet elnöke azt mondta: a kormánynak olyan intézkedéseket kellene hozni Kínával szemben, amelyekkel gazdasági és kereskedelmi politikájának megváltoztatására kényszeríti, de nem olyanokat, amelyekkel áremelkedést és fogyasztáscsökkenést idéz elő az Egyesült Államokban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.