Szlovéniában és Horvátországban újít fel műemlékeket a kormány

A tavalyi 150 millió forint után idén 160 milliót költünk külhoni műemlékekre.

  • hvg.hu
Szlovéniában és Horvátországban újít fel műemlékeket a kormány

A Rómer Flóris Terv eredményeit vette át egy konferencián a kormány az Országos Széchényi Könyvtárban, 2016-17-ben 150 millió forintot költöttünk el elsősorban erdélyi, valamint szlovákiai, kárpátaljai és vajdasági 16 műemlék felújítására, állagmegóvására.

Latorcai Csaba Emmi-államtitkár azt is elmondta, idén is folytatódik a terv, és 10 műemlék esetében folytatódhatnak a munkálatok, és további 30 új épületet vontak be a támogatások körébe. Ezek megvalósítására idén mintegy 160 millió forintnyi forrás jut. A program újabb helyszínekkel is bővül Szlovéniában és Horvátországban.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.

Embereket mentett a tűzből az elítélt gyilkos Szabó Zoltán, aztán tarkón lőtte a szomszédját, akinek végül szintén megmentette az életét

Szabó Zoltán és gyerekkori barátja a nyolcvanas években hidegvérrel ölt meg egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből végül csak tíz évet ült le, mert a kigyulladt szegedi bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.