Jogszabályi megfelelés az akkumulátorgyártás hulladékkezelésében – mit ír elő az EU és Magyarország?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Az egykori tiszti kaszinó épületét hirdette meg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pécsen, a licit pénteken indult.
A Napi.hu azt írja, hogy az egykor a Fegyveres Erők Klubjaként (FEK) és étteremként is működő épületegyüttest, amely több mint tíz éve kihasználatlanul áll, 340,8 millió forintos kikiáltási árral hirdették meg.
A cikk szerint a belvárosban, műemléki környezetben álló ingatlant a pécsi önkormányzat évek óta – már 2006-tól – tervezte megvásárolni az egykori vagyonkezelő honvédelmi tárcától, illetve a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től (MNV). Új funkciót adtak volna az épületnek, az elképzelések között szerepelt például egy "kreatív pláza" létrehozása.
A képviselőtestület négy éve 215 milliós vételi ajánlatot szavazott meg, a most indult online árverésen azonban mégsem vesznek részt. Az önkormányzat a lap kérdésére azt közölte: a korábbi döntésben azt kérték a tulajdonostól, hogy nyilvános pályáztatás nélkül adja el nekik az akkori forgalmi értéken. "Mivel ezek a feltételek azóta nem álltak fent, s most sem állnak fent, így nincs napirenden az ügylet".
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van egy piaci szegmens, amely feltámadni látszik, de a megrendelő fejével kell gondolkodni.
Egy akvizíció során a vételár mellett az adózási következményeket is hasznos számba venni a tranzakció tervezésekor.
A képzések támogatása segíti az alkalmazkodóképességet és a termelékenység javítását – a vállalkozások széles köre számára érhető el ehhez pályázati forrás.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?