Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megszaladtak a felújítás költségei, mert menet közben derült ki, hogy az elektromos hálózatot meg a szigetelést is cserélni kell.
Új funkciót kapott az Ybl Miklós tervezte, eredetileg a királyi Palota vízellátását biztosító épület, amelyben később egyebek mellett kaszinó is üzemelt. Az ingatlant két éve vette meg a Matolcsy György vezette jegybank egyik alapítványa 3,2 milliárd forintért, aztán megkezdődött az eredetileg 600 millió forintosra tervezett felújítása. Végül 900 milliót költöttek rá.
Az épület, amely mostantól az Ybl Budai Kreatív Ház nevet viseli, közösségi térként működik tovább. Az RTL Klub Híradójából kiderül, a Pallas Athéné Alapítványok kortárs kiállításokat és kulturális rendezvényeket ígérnek rendezni benne.
Hadházy Ákos, az LMP képviselője nem érti miért. Szerinte az MNB és alapítványai szórják a közpénzt, pedig nem feladatuk, hogy kiállítótereket, kávézókat működtessenek. Hozzátette azt is, hogy "a Magyar Nemzeti Bank alapítványai a pénzt a devizahitelesek vérén, kárán szerezték".
A Pallas Athéné Alapítványok azt közölték a Híradóval, hogy a korábban rendelkezésükre bocsátott vagyon hozamaiból, a köz érdekében újították fel az ingatlant. Azt is írták, hogy egy elhanyagolt építészeti érték felújítása mindig a közjót szolgálja, az elvégzett munkával pedig a város egyik szégyenfoltját szépítették meg.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.