Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Ismét nyereséggel zárta az évet a Magyar Nemzeti Bank, bár már nem annyira jövedelmezők a devizaügyletek.
Csaknem 40 milliárd forintos eredménnyel zárta a tavalyi évet a Magyar Nemzeti Bank – derül ki a szervezet éves beszámolójából. Ez azt jelenti, hogy Matolcsy György elnökségének újabb nyereséges évét zárja le, és még akkor is imponáló a profit, ha jóval kevesebb, mint egy évvel korábban.
Az eredmény 2016-ban még 54,3 milliárd volt, a különbség pedig jobbára abból ered, hogy csökkent az árfolyamnyereségből, illetve a devizakamatból eredő profit. A fő forrás azonban még mindig ez: a 273 milliárd forintos bevételből 200 millió származott a devizaügyletekből. (2014-ben, a forint utolsó nagy gyengülésekor még több mint 500 milliárdot kaszált a jegybank ezekből.)
A beszámolóból az is kiderül, hogy a készpénzállomány 533 milliárd forinttal nőtt tavaly, és az év végére meghaladta az 5100 milliárd forintot. Ezt jobbára a készpénzes megtakarítások és a fogyasztás növekedésével magyarázza a jegybank. Ide tartozik a pénzhamisítás is, amely tavaly is elenyésző volt: 716 darab hamis bankjegyet találtak, ezeknek a 83 százaléka 10 vagy 20 ezres volt.
Nőttek a jegybank működési költségei is tavaly, a 37,5 milliárd forint 6 százalékkal több a 2016-osnál. Ebből a nagyobb tételt a személyi kiadások tették ki, amelyek 5,7 százalékkal növekedtek tavaly. A beszámoló szerint banküzemi költségekre 15,16 milliárd ment el, és összesen 22,35 milliárd forintot költött személyi jellegű ráfordításokra a jegybank.
Ezt azt jelenti, hogy a tavaly átlagosan 1411 emberrel működő szervezet egy főre átlagosan 15,9 millió forintot költött, ebben a bérek, azok adói és járulékai, és egyéb, például a béren kívüli juttatások is benne vannak.
A beszámoló ezen a linken érhető el.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.