szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Ön áldozna ennyi pénzt erre a dizájnra?

A közbeszerzési értesítőből derült ki, hogy a jegybank Pénz- és devizapiac igazgatósága a Magyar Nemzeti Bank Székház PDP irodaépület felújítására és új asztalok beszerzésére írt ki pályázatot. A 43,5 millió forintosra becsült keretből a közbeszerzés ismertetésénél 22 db üzletkötői és 4 db hagyományos asztal beszerzése, beépítése és üzembe helyezése szerepel.

A nyertes Mobil Art Kft. – melynek honlapján egyébként hiába keresgéltünk volna, mert nem működik – megkeresésünkre némileg árnyalta a képet; „az asztalokon kívül paravánok, szekrények, négykarú monitorállványok, irattároló konténerek, asztali lámpák stb. kerülnek elhelyezésre. A munka részét képezi a meglévő álpadló sérült elemeinek cseréje, valamint padlódobozok áthelyezése és kialakítása is.”

Az asztalokat gyártó lengyel MDD a hvg.hu részére adott ajánlatából kiderül, hogy egy asztal 700 euróba, azaz kb. 220 ezer forintba kerül. A Mobil Art szerint ők ezt olcsóbban szerezték be az MNB-nek, de az árról üzleti titokra hivatkozva nem kívántak nyilatkozni. Ha asztalonként 150 ezer forinttal számolunk, már csak az a kérdés, mi kerül az álpadló egyes elemeinek cseréjében és a további kisbútorok beszerzésében 39 millió 600 ezer forintba.

Pontosítás

Cikkünk megjelenése után a Magyar Nemzeti Bank helyesbített. Mint a jegybank írja, „a cikkben leírtakkal szemben a bútorvásárlásra és az irodák felújítására vonatkozó szerződés összértéke nem 43 500 000, hanem 19 445 310 Ft. A jogszabályokban foglaltaknak mindenben megfelelő közbeszerzési eljárásban az MNB a legkedvezőbb árú ajánlatot fogadta el.

A beruházás a pénz- és devizapiaci speciális munkaasztalok cseréjén kívül az irodaterület felújítását is magába foglalja. Ennek keretében a meglévő padló javítása, pótlása, tartószerkezetének cseréje, a szőnyegpadló cseréje, továbbá a falfelületek festése is elvégzésre került. A speciális, 4 monitoros munkavégzést lehetővé tevő asztalokon kívül  irattároló konténerek és szekrények, a négymonitoros munkavégzéshez szükséges állványok, asztali lámpák és a szelektív hulladékgyűjtők is beszerzésre kerülnek, ezeket a tételeket szintén tartalmazza az ár.”

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!